Aki mer...

Képzeletbeli történetem akkor kezdődik, mikor kedvenc Postásom útnak indult hozzám, várva-várt könyvemmel. Mostanában gyakran rendelek a netről, s mert ez esetben is így tettem, hát vártam. Türelmesen. Egy ideig... Vártam és vártam, mert könyvecském csak nem akart megérkezni... 

Hűvös, szélfútta, kellemetlenül fázós reggelünk volt. Egy, a szürke 50 árnyalatában pompázó, barátságtalan, februári hétfő. Itt-ott, a távolban, a házak mögött, már huncutul kacsintott a lusta tavasz, a város forgatagában poroszkáló vándorokra. Főhősünk unott közönnyel arcán, álmosan, fázósan, kabátjába húzódva rótta megszokott útvonalát. Ütött-kopott, hajdan zöld, mára fakó - zöldes, vastag vitorlavászonból varrt, apró kerekeken zörgő, botladozó batyuját szigorúan maga mögé utasítva, nyakába húzott vállaival, kopott orrú cipőjével kavicsokat rugdosva, lassan bandukolt. Szokásos útvonalán való megjelenése jól kiszámítható és megszokott volt, mint hajdan egy sokkal vadregényesebb tájon Lassieé. Rövidlátó lévén, és mert a szemerkélő eső bepöttyözte karcos szemüvegének látóterét, hunyorogva, fejét lehajtva közeledett a várakozók felé. Nyugtalan éjszakájától elgyötört derekát kiropogtatva, diszkréten nyújtózott egyet a troli megállójában. Hihetetlenül sokat gyalogolt nap, mint nap, ezért most azzal a nyilvánvaló szándékkal kanyarodott a megálló felé, hogy megspórolja a még előtte álló, esőverte, gyalogos kilométereket. Megállván, már-már gorombán igazította lábához rozoga, kerekes irodáját. Tekintete, egy, a  bugyrából kíváncsian kikandikáló, ázott köpönyegétől megszabadulni készülő könyvecskére tévedt. Meseszép élményekkel kecsegtető címlapja azonnal magára vonta vágyakozó pillantását. A zimankótól elgémberedett kezébe vette, s enyhén ázott kabátujjával gyengéden lesimította a gyöngyöző vízcseppeket az álombéli borítóról. Az esőtől hunyorogva, némán, lassan betűzni kezdte: Óceánok rabszolgája... Valamicskét elmélázott a színpompás címlap ígérte különleges kalandokon, majd a valóságba visszacsöppenve körülnézett, döntött és határozottan cselekedett. Érdeklődő tekintetektől kísérve sarkon fordult, majd váratlan és meglepő lendülettel, beviharzott a közeli Mekibe. A megállóban álldogáló, korábban leendő utastársai nem értették, hogy addig türelmesen és kissé bambán várakozó emberünk, pont a jármű érkezésekor miért indult épp ellenkező irányba, de hangos szóval nem véleményezték a jelenetet. Figuránk szélesre tárta az említett gyorsétterem bejáratát, körbepásztázta tekintetét az elé táruló lehetőségeken, majd kiválasztott egy csendes, világos, a beszélgetve falatozóktól valamivel távolabb eső zugot. Kényelmesen bevackolta magát a száradás, egy forró tea és némi izgalmas kaland reményében. Kabátja nyirkos könyökével valamelyest megtisztítva a borítót, óvatosan résnyire nyitotta újdonsült, ideiglenes kincsének kapuját. Jól tudta, hogy a tilosban jár, ezért finoman, körültekintően, támasztotta le a puha borítású könyvecskét a kissé kávényomos, műanyag asztalkára és a valóságtól egyre távolodva, hamarosan belefeledkezett az olvasásba. Messzi, messzi, varázslatos tájakon barangolt, egyelőre képzeletben. A könyv egy fiatal srác, óceánjáró hajón töltött szokatlan kalandjaiba engedett bepillantást. Különleges, fordulatos, az átlagos mindennapokat élő városlakók számára néhol kissé meredek, néhol ámulatba ejtő, néhol követésre ösztönző kalandokat mesélő könyvecske hamar és maradandóan rabul ejtette szívét. Közben lassan elkortyolt egy mélypiros, illatos, forró, édes-mézes gyümölcsteát, amolyan testet - lelket melengetőt. Kalandos olvasmányából fel - felpillantva, kibámult az ablakon. Hogy az aromás nedű zamata, színe, vagy a képzeletében elérhetővé váló tervei csalogatták - e ki Postásunk jókedvét addigi barlangjából, nem tudni, és végül is mindegy, nem? A lapok élményei megelevenedtek előtte, mint egy színes, széles vásznú, 4D-s mozifilm. Hirtelen elérhetőnek, lehetségesnek tűnt számára egy ilyen hatalmas, városnyi hajón bebarangolni a világot. Kizökkenni a mindennapokból, időre maga mögé parancsolni a monoton és szürke hétköznapokat. Kilépni az ismerősből az újba, szétfeszíteni addigi korlátait. Mert miért is ne? Pénzecskéjét évek óta, spórolón rakosgatta, ahogy gyermekkorából, gazdasszony - nagymamájától látta. Igazán nem is tudta eddig, miért, mire gyűjtögetett? Szűkebb napokra? Majdani nősülésére? Idős korára? Idős korára - 57 éve valahogy realizálta ezt a lehetőséget. Hogy egyszer, a talán nem is túl távoli jövőben, idősnek mondhatja majd magát. De most még nem, most még legény a gáton! Úgy érezte, az éggel együtt, kitisztultak gondolatai is. Kedve támadt kilépni eddigi keretei közül. Most. Most, azonnal! Valami régről ismerős izgalom kerítette hatalmába. Becsukta a könyvecskét és jó alaposan megnézte magának. Búcsúzóul megjegyezte íróját, még egyszer rápillantott és rögzítette magában címét. Valahogy hirtelen sokkal fiatalabbnak, vonzóbbnak, rugalmasabbnak, tettre készebbnek, s úgy általában sokkal ragyogóbbnak érezte magát. Eldöntötte: megveszi a könyvet, kiolvassa töviről - hegyire és az ott leírtak alapján, megtervezi saját jutalomútját. Február lévén, bőven lesz még ideje keresgélni a vonzóbbnál vonzóbb, rövidebb és hosszabb álomutak között. Kollégái nagyot néznek majd - ezt már most tudja -, nem szokták meg, hogy szabadságra megy. Tényleg, idejét sem tudja, mikor maradt otthon, csak úgy, pihenni. Nem, hogy elutazni - mert arra hosszú ideje egyáltalán nem szánt sem időt, sem pénzt! Most új értelmet nyertek az elmúlt évek, mintha erre a különleges kalandra gyűjtögetett volna. Új távlatok nyíltak előtte, új vágyakat, új terveket kezdett dédelgetni magában! Meglepődött, mennyire könnyen és főleg, mennyire gyorsan ment mindez! Olyan el nem múlósan, bizonyosságot érezve valahol mélyen, legbelül magában. Már mosolygott is. Először belülről, a lelkéből, aztán a szája is követte az érzést. Milyen furcsa nap ez a mai! Átlagosnak, borongósnak, unalmasan monotonnak indult, mostanra, csak néhány, önmagával töltött óra múltán pedig megfordult vele a világ. A saját világa. De fura! Kifizette teáját és kedvesen köszönt kifelé menet. Érdekes. Nap, mint nap erre jár és még sosem lépett be ide. Ezt sem engedte meg magának, de valahogy nem is jutott eszébe, mert nem volt igénye rá. Most pedig... most pedig kinyílt a világ. Azonnal - tól változtatni fog, elkezd élni! Ezt máris megígéri magának! Szerződést kötött magával, s ettől valahogy minden olyan más lett. Olyan könnyű. Olyan színes. Kinyitotta az üvegajtót, és nagyot szippantva a friss levegőből, felnézett az égre. Odabentről észre sem vette, hogy elállt az eső, eltűnt a szél és kisütött a nap. Még a járda is felszáradt. Mennyi idő telt el? S most mi is történt? Tűnődött magában. Ennyit számít egy jó könyv? Csak ennyi lenne? Vagy az csupán katalizátor? Amolyan ébresztő? Mindegy is, mert a lényeg, hogy letudja a délelőtti műszakot, hazafelé betér egy internet kávézóba, megrendeli a könyvet, és amíg megérkezik, mindent eltervez magában, amire az úthoz szüksége lesz. Igen, ez a nap jó lesz rá!